„Tudtam, de nem sejtettem”, hogy egy klasszikust idézzek. Tudtam, hogy egy ideig ellen tudok állni a sok felkérésnek, mert nem vagyok kimondottan kutyafotós, de a szívemet pontosan ugyanolyan könnyű elrabolni, mint szakavatott háziállatfotós kollégáimnak. Lulu pillanatok alatt elrabolta, és földszintes kis hurkavonatként tovaszáguldott vele a végtelenbe.
Lássuk a tényeket: a kutyafotózás nálam eddig is a maximális elismerést érdemlő szakmai ágak közé tartozott, de most aztán főleg:
- Lulu gyors. Nem, nem olyan gyors mint gondoltam, hanem sokkal gyorsabb és izgágább. Kölyökeb még, minden kis hülyeségnek úgy megörül, mintha élete legnagyobb meglepetését találta volna a családi karácsonyfa alatt. „Jé, egy ág! Jé, egy kő! Az meg ott egy akárbármi!”
- Ezzel a lelkesedésével engem is az első pillanattól kezdve kitüntetett, amely vak vonzalom, egy tagadhatatlanul kölcsönös vonzódásban és kevésbé kölcsönös nyalakodásban öltött testet.
- Van e ezzel gond?! Dehogy! Ki ne örülne, ha egy ilyen kis test; fül; szőr és nyelv és minden alkatrész, azonnali és állandó testi kontaktust akarna az emberrel létesíteni. Csak van egy kis bibi: én fotózni szeretném őt, ami sokkal nehezebb, ha amikor megpróbálsz hasonló magasságnak álcázott alacsonyságába ereszkedni, már rohan is oda, hogy ismét jó közelről megnézhessen és megízlelhessen magának.
- Amikor egy számára sokkal izgalmasabb (nem is értem mi lehet az) dolgot vesz észre, akkor is a legritkább esetben tudja azt nyugodtan, csak úgy figyelni. Igen, ahogy én, mint fotós szeretném. Nyugodtan. Cseppet lelassítva. Meg sem kockáztatom a „kéréseimre és instrukcióimra való hallgatás” igényét. Ő szupermodell, neki nem lehet csak úgy megmondani!
Lulu egy tündéri kis kölyöklány, akiről öröm volt szép pillanatokat elkapni, akinek bármikor újra és újra hagynám, hogy a kezem, vagy akár az orrom hegye a nyalogatásai martalékává váljanak. Remélem Szilvi, aki gyermekkori nagyon jó barátom, örömmel fogja évek múlva is visszanézni ezeket a pillanatokat, amik megszépítették a számomra is nehezebb hétköznapot. Köszönöm hogy veletek tölthettem ezt a pár percet! De őszintén! Hát nem tündéri? Tacsiimádatom ezennel egy újabb szerelemmel gazdagodott.
Ahogy ő figyel, nem figyel úgy senki.
Ahogy játszik, na úgy szintén senki. Mondjuk teljesen érthető. Egy ilyen faág döbbenetesen izgalmas! Pláne, hogy mozog. Ez a pillanat volt, amikor én viszont egy kicsit egyhelyben tudtam maradni…
Íme két új figyelési póz. Egy madárles, és egy közelgő másik négylábú stírölése. Na, ha valami, akkor ez a legújabb felfedezés komoly izgalmakat ígér!
És meg is érkezett a csoda! Hasonló, de mégsem?! Más méret, más szín, több szőr, de közel azonos lelkesedés?! Mi ez, ki ez?! Részletes felfedezés és megfejtés indul!
Egy biztos: jöhet bármilyen új érdekesség, bármilyen zaj vagy veszély, a gazdi az örök legjobb játszótárs és mellette lenni a világon a legjobb!
Nem csak én mutatok neki minden nap rengeteg izgalmasabbnál-izgalmasabb újdonságot, hanem ő is nekem!
Nincs is jobb időtöltés, mint együtt figyelni és együtt megfejteni mindent ami új, és mindent ami még újabb.
De mégis! Mégis van jobb! Összebújni. Az mindent visz!
Jóban és mégjobban, a végtelenbe és tovább. Találkozunk még Lulu…
A fotók Canon EOS R vázzal (rövid élménybeszámolómat a képre kattintva olvashatod)
és Canon RF 50mm / 1.2 L USM objektívvel készültek (tesztfotókért kattints a képre)
amikért ismét hálás köszönet a Camera Kft.-nek!
