Esküvőt fotózni mindig gyönyörű kihívás. Esküvői fotós kollégát és barátot fotózni, hatalmas megtiszteltetés. És amikor ez a két dolog egyszerre lesz jelen az életemben, na az az a valami, ami közel sem semmi!
Az esküvőfotózást szerintem az egyik legösszetettebb és legkomolyabb fotós munka, mivel egy olyan esemény pillanatait kell megörökíteni, ami egyszeri és megismételhetetlen. Ezért jön rám kicsit minden ilyen alkalomkor az a bizonyos para-jelenség, az ©esküdrukk, amit bár azóta rengeteg kollégától hallottam, mégis a sajátomnak fogadom el. Amikor Meli LinaPhotography elmondta hogy nagyon örülne ha én fotóznám őket, hiába védekeztem, hogy de tudod hogy én nem szoktam…
meg a szokásosannyi, de annyi más fotós van, akiknek ez a szakterülete…
szövegeimmel, Meli eme remek indokaim és kifogásaim ellenére is kitartott mellettem, így történhetett meg, hogy én lehettem ott velük a nagy napjukon. Nagyon jól esik ez a bizalom. Mivel szerintem egy esküvőt ma már illik két fotósnak fotóznia (erről később írok egy következő bejegyzésben), ezért segítségül hívtam Évit KatonaÉvaFoto
Ennél a fotózásnál is a Canon EOS R rendszer dolgozott a kezem alá, de most egy teljesen új objektívet próbálhattam ki a Camera Kft-nek köszönhetően, a Canon RF 28-70mm f/2L -t CameraKftWebshop bizony ám! f/2!
Mintha sok kicsi fix obit gyúrnánk egybe, így könnyítve meg a minőségre éhes esküvőfotósok munkáját, akik hol kényszerből, hol pedig esetenként kényelemből döntenek a zoom objektívek használata mellett. Soha nem voltam egy nagy zoom-rajongó, de tudom, hogy néha elkerülhetetlen a használatuk. Ez az obi egy teljesen új fény(erő)be helyezte számomra a rendezvényfotózást, mert egyáltalán nem voltam és vagyok a már-már szokásos 24-70mm f/2.8-as, általános megoldások híve. Viszont ez olyan pontos, gyors és a képminősége tökéletesen támogatja a fix-világnézetemet, hogy újra kell terveznem minden zúmelőítéletet.
Köszönöm mégegyszer a lehetőséget és a bizalmat Meli! Íme pár pillanatkép erről a rövid, de nagyon szép napról:
Smink: Ivy MUA
Csokor: Petul Raibl
Ruha: Daalarna – Benes Anita