Itt ülök a számítógép előtt, hogy megírjam az első bejegyzést a kínai utazásomról, és meg kell mondanom, nagyon nem egyszerű…mondták sokan hogy nem lesz az, de eddig nem volt gondom írni pár sort…
Viszont pár sor hogy lenne elég?! Amit itt Kínában lát és érez az ember, az egyszerre minden: csodálatos; meghökkentő; furcsa; döbbenetes; tiszteletreméltó; félelmetes; elgondolkodtató. Ezek az érzések és impulzusok folyamatosan váltják egymást! Viszont több ezer könyv és bejegyzés foglalkozik általánosságban ezzel az országgal és az itt élő emberekkel, én meg nem is vagyok író, ezért inkább fotókkal és pár személyes élménnyel próbálok “közvetíteni”.
Amikor kimegyek az utcára, akkor mindenki megnéz, mosolyognak, beszélnek rólam, szólnak hozzám – ezt elég konkrétan, én meg ugye konkrétan egy szót sem értek, ahogy ők sem beszélnek angolul (ez egy kis falu…”kis falu”).
István (aki a vendéglátóm) dolgozik napközben, így bátran megyek egyedül az emberek közé, és fogadom a tekinteteiket, jó szavaikat – “nézd már, egy igazi nagyorrú” – állítólag így hívnak minket ők…örömmel hozom ezt az elvárást is. Én meg pontosan úgy mosolygok és integetek, mint a turisták nálunk, és ismételgetem a nemzetközileg is elfogadott és sokatmondó „Hello”-t.
Ami viszont fotós szempontból nagyon érdekes és pozitív, hogy a fényképezőgép megjelenésekor nem bújnak el, nem ijednek meg, nem kérik ki maguknak, nem bonyolítják túl! Ha pl. gyermek van velük, akkor örömmel pózolnak és kedvesen mosolyognak. Lehet hogy ez az apróság is része lehetne egy stresszmentesebb életnek? Örülni egy idegennek, örülni egy fotónak, örülni csak úgy egymásnak a piacon…elgondolkodtató.
Persze pontosan tudom, hogy ez egy teljesen más kultúra. Nem is szándékom az összehasonlítás, inkább beszéljenek helyettem a fotók, amik néha többet elmondanak, mint 5000 sor.
Nézzünk körbe egy kicsit vidéken!
Fantasztikus helyeken sétáltunk
Ez itt a kert!
Ők tényleg „jómunkásemberek”! Hihetetlen tempóban készülnek el dolgok
Imádom ezeket a színeket!
A gyerekek meg méginkább ufo-nak néztek engem
A közlekedés néha megdöbbentő. Néha meg csak simán félelmetes.
Ez a híd viszont nincs túl messze…
Nekem mindig Bruce Lee jut eszembe az ilyen cipőről
Ebédszünetben egy kis mosás
Az a bizonyos „Hello!”
Minden van.
Utcai hangulatok
Folytatás:
Kis fotós, nagy Kínában – III. Shanghai, Szerelem első ottlétre
