„Nagy utazáááááás….”
Elérkezett a nap, amikor egy kicsit eltávolodok nagy szerelmemtől a Margit hídtól és környékétől, mert számomra is kiderült, hogy a híd túl közel van…
Egy olyan utazás lehetőségét kaptam meg, amit valószínűleg soha életemben nem fogok elfelejteni, amiről még az unokáimnak is rengeteget fogok mesélni! Úgy legyen! Az úticél nem más, mint a hatalmas KÍNA!
Kint sógorom vár (ő ott dolgozik), hogy elkalauzoljon abban a nem kicsi országban, a nem feltétlenül kicsi emberek között.
Szeretném, ha erre az utazásra nem csak egyedül mennék, hanem virtuálisan téged is kicsit elvihetnélek magammal.
Ez a bejegyzés remélhetőleg (majd kiderülnek a kinti lehetőségek) folyamatosan frissülni fog, szeretnék sok-sok érdekességet és szépséget megosztani, ami nekem is új és varázslatos lesz!
Szóval várlak vissza ezen az oldalon, hogy együtt utazzunk! Holnap, május 11-én induluuuuuuuuunk!
Addig még szemezek kicsit az útonallal:
Május 11, úton (Vigyázat! Mobilfotók! Én szóltam…)
23 órás utazás összesen?! Semmi gond! De igenis gond! Viszont állítólag ennél többet is túléltek már sokan, úgyhogy hajrá!
Viszlát Ferihegy! Visszatérek!
Doha felé a repülőn: Filmek, Depeche Mode koncertvideó, ebéd, snack, unalom, vacsora. Jah és mégegy kis snack.
Viszont a naplemente fentről még mobillal is gyönyörű! Mindez a látvány megtűzdelve Doha nemakármilyen felülnézetével…uhh!
A dohai reptéren (ahol alig 6 és fél óra várakozási időt kellett eltöltenen okosan) beszélgettem pl. egy kanadai, 19 éves lánnyal, aki sajnos nem tudta merre van Magyarország, de megkérdezte hogy ott is csadorban járnak e a nők…lehet hogy a repülőn sejk-szerű pocakot növesztettem?
Úgyhogy megmutattam neki jópár fotót, videót a kis országunkról (igen, még a havat is ismerjük!), aztán elindult tovább egyedül egy szál hátizsákkal Indonéziába a barátai már várták ott egy laza túrára…érdekes világ ez. Bár inkább az övé lehet az. Bezzeg én tudom ő hol él!
Rövid, kis 6.5 órás várakozás után elindultunk Hangzhou irányába… A repülőkön unos-untalan tömik az embert kb 3 óránként. Olyankor mindenkinek kinyílik a terülj-terülj asztalkája, és választhat a jól bevált csirke-hal-tofu kombókból.
Már mozifilm nézésbe menekültem az előttem ülő háttámláján elhelyezett kis lcd-n, hátha nem veszik észre hogy legalább 2 órája nem ettem sem snack-et, sem csokit, sem csomagolt meleg meglepetést. És a jól megérdemelt pihenés a „rövid úton”: balra mellettem egy kínai, jobbra egy palesztín úriember horkol elég határozott hangnemben. De akik már hozzászoktak a közösségi alvás eme formájához, édesdeden alszanak.
Megérkezteeeeeeem!
Hosszú volt, nem volt könnyű, de már az első pillanatokban látszott hogy megérte! Hihetetlen! Hihetetlen, hogy Kínában vagyok! Még most is, amikor ezt leírom, kiráz a hideg! (pedig most éppen 32 fok van). Na mostantól már rendes minőségű fotókat fogok hozni, nehogy elrontsam bárki szemét. Hamarosan folytatás, addig még 2 autóból készült mobilfotó, kb. az első pár pillanatból:
Folytatás:
