Igen, “mintha csak tegnap lett volna”, de ha jobban kimatekozom, akkor Andiékkal már legalább 15 és fél éve, négy órája és 13 perce találkoztunk utoljára, így nagyon nagy öröm és megtiszteltetés volt, hogy engem választottak családi fotósuknak egy spontán kis piknik erejéig
Amikor messziről megláttam őket ahogy jöttek a park felé, hirtelen el sem tudtam dönteni, hogy jobban csodálkozom, vagy mégjobban le vagyok nyűgözve tőlük. Igazából mindkettő.
Nem kérdezte még talán senki, de ha megkérdezné egy merész ember hogy milyen családot szeretnék, akkor kérdés nélkül őket mutatnám. Ugyanazzal a lelkesedéssel, mint gyermekkoromban a tűzoltós LEGO-t: “Ilyet szeretnék! Igen!” A tűzoltós LEGO is majdnem összejött, de aztán a váras is megtetszett, majd végül az emeletünkön Pisti pont tűzoltóst kapott (el is akartuk stikába’ cserélni vele az én várasomra, de a szülők észrevették…de ez egy másik történet), úgyhogy egyszer még talán nekem is lehet ilyen, vagy hasonlóan szép családom! Olyan harmóniát teremtettek öten ott a parkban, hogy még a madarak is kb. összeölelkeztek boldogságukban a fotózás alatt!
Velem meg örömömben madarat lehetne fogatni, ahogy az elkészült képeket nézem. Boldogság és tisztaság. Ez a két szó jut eszembe, amikor rájuk nézek. Kívánhat ember ennél többet?!
Remélem még sokszor találkozunk, maradjatok mindig ilyen jók – bár, mivel eddig is így volt, örökre így lesz!
És köszönöm hogy engem választottatok fotósotoknak!
