Nagy öröm és megtiszteltetés egy fotósnak, amikor kipróbálhat új gépeket, főleg amikor egy méltán közkedvelt márka, a Canon legújabb termékeiről van szó.
Viszont előre szólok, ez nem egy tipikus teszt, inkább egy kis könnyed beszámoló az együtt töltött időnkről.Aki a napokban látott, így láthatott csak:
Amióta aktívan fotózok, sokan teszik fel a teljesen váratlan kérdést egy bevezető:
Nagyon szépek a fotóid… után: szerinted én milyen gépet vegyek?
Ha rám hallgatsz, nem hallgatsz senkire (amit már logikailag eleve buktál, ahogy rám hallgattál, de ez ilyen). Szóval addig vegyél bármit, amíg meg nem gondolom magam!
A jó hír az, hogy neked kell megtalálnod azt a gépet, amit megfogsz-kipróbálsz, tökéletesen kiszolgálja az igényeidet, majd végül halálosan és végérvényesen beleszeretsz! Rossz hír pedig nincs. Szerintem kezdd kisebbel, és csak akkor ruházz be egyre nagyobb gépbe, amikor érzed hogy már irritálóan kevesebbet tud, mint amit te tudnál egy drágábbal. Csak megnyugtatásul: az esküvői fotós üzletágban – ami egy hibásan alábecsült és itthon még helyenként (és főleg anyagilag) igencsak alulértékelt szakmai vonal – a kb. 200-300.000 Ft-os (akár filmes) rendszerektől, egészen a 2-3.000.000 Ft értékű rendszerekig terjed a skála, mindkét esetben hihetetlenül szép munkákkal! Micsoda árkülönbség…és a végeredmény szempontjából mégis irreleváns.
Persze ha nagyon akarsz és rengeteg felesleges időd van, elveszhetsz nyugodtan a specifikációk dzsungelében, kérdezgetheted elcsukló hangon a szakmailag felkészült barátaidat-ismerőseidet hogy nagyon hangos e a magas ISO-s zaj, mennyire zöld a frém-rét és kell e még “K”, vagy egyelőre elég neked 4?!
Nemrégen megkérdezték tőlem, hogy miért jobb a fényképezőm, mint a mai modern okostelefonok, amik már annyira sokmegapixelesek és nagyonzúmosok, hogy alig fér el a reklámfelirat a hátukon! Mondtam, hogy szerintem egy dolog miatt biztosan: azon nem tudsz csak úgy felhívni, hogy ilyeneket kérdezz ( jelenleg ). Egy mobiltelefonnal is fantasztikus képeket lehet csinálni! Aki azzal is remekel, biztosan egy komolyabb fényképezővel is alkotni fog.
Szerencsére ma már nem úgy van mint amikor gyerek voltam, és a dollárbolt vitrine előtt állva kellett eldöntenem, szeretem e a Milka csokit, vagy vajon büdös e a FA szappan.
Ha elmész egy szakboltba, vagy csak besétálsz egy modern vegyesboltba, akár egész nap taperolhatod a gépeket (én a szakboltot javasolnám, ott legalább nyugodtan lehet tudakozódni, nem kell megkűzdeni az akciós hűtőszekrényre specializálódott utcai harcosokkal).
Node Canon, Nikon, vagy miiii???
Tegye fel a kezét, aki nem hallott még a hatalmas cicaharcról, ami fotósok közt dúl! Egy gyors pillantás a márkajelzésre, azonnal kiderül ki a jobb, vagy ki számít egyáltalán. Na ezt felejtsd el, most azonnal! Pontosan annyira számít, mint amennyire komolyan kell venni az ez alapján alkotott véleményeket. Szerintem sokan szomorúak lehetnek amiatt, hogy mindig is az fog számítani aki gép mögött (és előtt) van, nem a felirata, vagy kütyüjének a mérete-súlya. Ez bizony sok esetben (tisztelet a kivételnek) kompenzáció (és nem expo). Sok esetben kell a nagy váz és objektív, sok esetben viszont csak egyszerűen rettentően vagányul néz ki.
Mondjuk amikor én is megsétáltathattam egy ilyen világosszürke teleobjektívet (ez az egyik kisebb naaaagy a focimeccsek széléről, tudooood), akkor pár percre kicsit megértettem miért érzik sokan magukat ettől azonnal atyaúristennek…aztán belefáradtam a belvárosi magammutogatásba és elkezdtem inkább fotózni vele.
Szóval az átlagos ismeretben két fotós létezik: a „kenonos” és a „nikonos”. Én, mint jelenleg Fujifilm felhasználó, gyakorlatilag UFO vagyok, tehát a létezésem NASA-általi megerősítéséig, csak feltevés és kósza pletyka marad, akiről maximum városi legendák és szóbeszédek terjednek (ezek a szóbeszédek állnak legközelebb a szívemhez)
Mivel eddigi szakmai pályafutásom során rengeteg márkát használtam, örömmel és már-már romantikus szívdobogás kíséretében vettem kézbe először a Canon 6D II-t, ami a jelenlegi állás szerint a márka belépőprofija. Tehát ha belépsz valahova vele, akkor a profik már megnézik, minimum annyi időre, amíg beléptél. Itt utalnék vissza arra, hogy ne ijedj meg ha a “profié” nagyobb és a számozása menőbb, egyáltalán nem biztos hogy jobb képeket fog vele készíteni, pedig cipekedett odáig is rendesen.
Volt ott minden, ami szemnek-kéznek ingere – a specifikációbubosoknak íme a részletes leírás:
https://www.canon.hu/cameras/eos-6d-mark-ii/
Maradjunk annyiban, hogy ha megengedheted magadnak ezt a szintet, akkor boldogabb már nem is lehetnél! Minden igényed ki lesz szolgálva, de végső esetben az igénytelenségedet is hajlandó segíteni zokszó nélkül. Húzgálhatod a csúszkákat a kedvenc applikációdban a paszteltől a gigaszínesig, de a jó magyar szokás szerinti déli (!) kreatív fotózás esetén, még a háttérben bámészkodó idegent is kimentheted a csúcsfények fehérlő tengeréből.
A 6D II kipróbálásában Bogi volt segítségemre (az ő remek fotóit itt találjátok itt) egy szokatlanul rövid
Lenne kedved egy váz tesztelésé…
Igen!
telefonbeszélgetést követően. Így meg sem álltunk Izland…illetve a Budai Várig.
Ez a gép annyira igényli a törődést, hogy már a buszon exponálnom kellett egyet (szerencsére nem vette észre, mobilozott…mondjuk abban sem vagyok biztos, hogy engem észrevett e már akkor…pedig udvariasan köszöntem előtte úgy kb. 10 perccel!)
De a Várban ez a helyzet csak fokozódott! Ott meg a kilátás vonta el a figyelmét, hiába ugráltam a japán túristákat megszégyeníteni szándékozó tükrösömmel! Persze őket pont nem érdekeltem, simán alul maradtam a Parlament látványa elleni harcban. Lássuk be, jogosan. Bezzeg amikor még fiatal, dúshajú és kigyúrt voltam…(oké, nem volt ilyen)
Amikor pár percig nem mobilozott, simán észrevette ő is a Parlamentet, örült is neki nagyon
Sokáig ült ott Bogi…konkrétan lement a Nap. Én meg csak álltam ott szótlanul, csalódottan, szomorúan…na jó, nem! Aki ismer tudja, egy szép felhős égbolttal mindig ki lehet engesztelni! És lőn! És én is azonnal lőntem!
Mivel nagyon megfogott a gép, még aznap este bemutattam őket egymásnak a szívemcsücske Fujimmal. Nem mondom hogy kitörő örömmel fogadták egymást, de amíg én vagyok otthon a főnök az lesz, amit én mondok. Barátkozzanak csak! Reggelre persze a szoba két sarkában találtam őket, szerintem nem lesz ez olyan egyszerű, mint ahogy elképzeltem…és ha tudta volna a Fuji, hogy jön haza a nagy tesó is, az Canon 5D IV, szerintem azonnali akkumerülést és kártyaolvasási hibát szimulált volna, csak hogy odafigyeljek rá. De az 5D jött és ha ő jön, az bizony a „jövésnek” elég menő és határozott formája. Róla azt kell tudni, hogy a nagyprofik csapatában játszik, a teljes (fontos hogy teljes, csak a „Canon” nem mindig elég) nevének kimondása már egy rövidke csendet eredményez a legdörzsöltebb fotósok körében is. Akinek-akinél ez van, az már Jani. De erre a pár órára most minimum Zsolt.
Senkit nem fárasztanék most sem a technikai hablattyal, eleget fárasztom én magamat a sok élesség és árnyékfel-csúcsfényle teszttel. Speckókra fogékony lelkes érdeklődőknek:
https://webshop.camerakft.hu/Canon-EOS-5D-mark-IV
Alig várta már hogy végre elinduljunk!
Mellkast ki, hasat be, állat fel, sétálni vihetek egy professzionális hírességet! Erre a sétára Annit hívtam segítségül, aki nem csak szuper fotós (ROMANOVA photo), de szuper fotósmodell is! Nyakunkba akasztottuk a gépeket és elindultunk a Városligetbe túristáskodni. Mindig mosolyogva néztem a városi túristákat a méregdrága gépekkel, hogy vajon minek, meg hogyan és főleg miért?! Na most megértettem végre! Mindannyian tesztelnek! Semmi más oka nem lehet az esténként a rakparton felugró (ezzel döbbenetes meglepetést okozó) beépített vakuknak. Nyilván azt is le kell tesztelnie valakinek! Vajon nem villantja túl a Lánchidat? Elvillan pestről a Várig? Nem szabad hinni a leírásoknak, ki kell próbálni! Mondjuk ha a 40 fős japán csoport egyszerre villanata az olasz legénybúcsúsokkal, szűkülnének a pupillák rendesen!
A városligeti sétatesztelés nagy élmény volt! Csak úgy repkedtek a fókuszpontok és tágultak a rekeszek! A gép, rezzenéstelen zárral állta a különböző nehezítések felsorakoztatását. Nyilván mondjuk ilyen modellel egyetlen pro váz sem engedheti meg magának hogy bármilyen helyzetben gyengének mutatkozzon! Ellenben egy fotós…ha elfogadtok egy tanácsot: ha forgó körhintára ülve fotóztok, legalább annyit tegyetek meg magatokért, hogy ne a plusz hullámzásszimuláló kishajót válasszátok lövőállásnak, mert olyan 2 kör után az érzet inkább fog hasonlítani egy űrhalyós tesztprogramhoz, mint egy tesztfotózáshoz. De hősiesen túléltem a ránk rótt köröket, és még a kijáratot is megtaláltam másodjára.
A hercegnő fehér lovon (én meg beestem két szép közé)
Itt még minden rendben volt a kishajómban, reményteli startot vettünk.
Na! Szerintem ez volt az a pillanat, amikor már nem tudtam palástolni a hullámzásos forgásom okozta reakcióimat és Anni észrevette…a fókusz viszont minden körülmény ellenére pontos volt, hiába próbáltam (nem szándékosan) kizökkenteni.
36.5 fok; szélcsend; ellenfény és a fókusz még mindig tart
Lesből fotózás, ahogy az OKJ-s paparazzi képzésen tanítanák
Hogy kinek ajánlanám ezt a két Canon vázat? Mindenkinek aki úgy szereti és megbecsüli majd őket mint én, ezalatt a pár napos randevú alatt. Mert ezek az eszközök a mi szakmai társaink, segítségeink abban, hogy megvalósíthassuk az elképzeléseinket. Mindegy a márkajelzés, mindegy az ár, az értéküket az általunk készített fotóktól kapják.
Köszönöm a lehetőséget a Camera kft-nek hogy kipróbálhattam őket, biztos vagyok benne hogy találkozni fogok velük még! Végül egy utolsó hangulatfotó.
Ez…egy sima falevél. Írhatnám hogy „mezei”, de ráadásul csak sima „parki”. Na, például azokért a háttérben csillogó, kis különböző formájú cukiságokért (illetve az ilyen eredményt hozó objektívekért) dolgozunk sokat, majd utána ezekkel kelünk-fekszünk mi fotósok. Szóval amikor azt hallod valahol hogy „mélységélesség”, vagy „bokeh”, akkor egyrészt azonnal menekülj, mert a közelben fotósok szakmáznak túl valamit, másrészt nézz a fénybe és felejts el mindent, amit eddig írtam.
